Csakrák és jóga

Csakrák és jóga
Az Ustrasana (teve állás) kiváló gyakorlat a manipura csakra erősítésére

Testünk energiaközpontjainak állapota nagy mértékben befolyásolja testi és lelki egészségünket, emiatt nagyon fontos, hogy jó állapotban legyenek. Íme néhány gyakorlat, amely segíthet.

A csakrák olyan energiaközpontok a testünkben, amelyek alapvetően meghatározzák energiaszintünket, testi és lelki egészségünket. A csakrák léte csak számunkra, nyugatiak számára tűnik misztikus dolognak, a keleti országok orvosi egyetemein elfogadottnak tekintik létezésüket. A csakra szanszkrit szó, melynek eredeti jelentése „korong” vagy „kerék”, utalva arra, hogy egészséges állapotban ezekben az energiaközpontokban az óramutató járásával megegyező irányban áramlik az energia. Kibillent állapotban azonban az áramlás elakadhat, és egy kialakult blokk pangáshoz vezethet az adott területen. Ezt megérezzük életünk adott csakrához kapcsolódó területén és egészségünkben is. A csakrák megfelelő állapota tehát egészségünk egyik záloga.

Csakráink állapotát, vagyis egész energiaszintünket jelentősen javíthatjuk az egyes csakrákra ható jógaászanákkal, valamint úgy, hogy meditációt végzünk az adott csakra mantrájával, vagy vizualizáljuk annak színét. Mindehhez kísérőül az egyes csakrákhoz kapcsolódó zenéket is megtalálhatunk az interneten.

1. csakra: Gyökércsakra (Muladhara)

A gyökércsakra a hátgerinc alsó végénél, a farokcsontnál helyezkedik el. Ez az erőközpont felelős a biztonságérzetünkért, a stabilitásunkért, a fizikai erőnlétünkért és a vitalitásunkért. Így akiknél ez a terület gyengén működik, sérült, azok nehezebben találják a helyüket a fizikai világban, problémás számukra a bizalom, a biztonság, az anyagiak kérdése, mai szóhasználattal élve „nincsenek eléggé leföldelve”.
Testi szinten a következő betegségek kapcsolódnak ehhez a területhez: aranyér, bélgyulladás, fogínygyulladás, gerincpanaszok, hasmenés, székrekedés, végtaghidegség.

A csakra eleme: a föld
Színe: vörös
Mantrája: LAM
Az 1. csakrára ható jógaászanák: Padahasztasana, Pascsimottanasana, Badrasana, Janusirshasana, Virasana

2. csakra: Szakrális vagy szex csakra (Szvadhisztana)

A 2. csakra a nemi szerveknél található, és ez határozza meg a társas kapcsolatokhoz, az alap érzelmekhez (düh, harag, szenvedély) és a vágyakhoz fűződő viszonyunkat, beleértve a szexuális vágyat is. A gyökércsakrával együtt alapvetően ehhez a csakrához kapcsolódnak a szexuális örömeink és problémáink.
E terület alulműködése a következő problémákhoz vezethet: petefészek- és méhproblémák, húgyúti betegségek, ciszták, gombás fertőzések, here-és prosztatagondok, étkezési zavarok, szexuális problémák.

A csakra eleme: a víz
Színe: narancssárga
Mantrája: VAM
A 2. csakrára ható jógaászanák: Ardha Chandrasana, Szukhasana, Yoni asana, Shalabasana

3. csakra: Napfonat vagy solar plexus (Manipura)

A 3. csakra a köldökünk környékén, a gyomorszáj alatt helyezkedik el. Ehhez kapcsolódik a belső erőnk, az akaratunk, az önbizalmunk. Ha ez a terület alulműködik, akkor lehetnek problémáink az önérvényesítéssel, azzal, hogy kiálljunk magunkért, és megvédjük magunkat másokkal szemben. Félénkek, gátlásosak, szégyellősek lehetünk. Ha pedig túlműködik ez az energiaközpont, az túlzott dominanciához, hatalomvágyhoz, agresszivitáshoz, egoizmushoz vezethet.
Fizikai szinten a következő betegségek kapcsolódnak ide: látásproblémák, emésztési gondok, epe-, máj- és gyomorproblémák, cukorbetegség, hasnyálmirigyhez fűződő problémák.

A csakra eleme: tűz
Színe: sárga
Mantrája: RAM
A 3. csakrára ható jógaászanák: Naphi asana, Trikonasana, Uttita Ardha Danurasana, Udhiana Bandha, Nauli Krya, Supta Vajrasana, Ustrasana

4. csakra: Szív csakra (Anahata)

A 4. csakra a szív tájékán, a mellkas közepén helyezkedik el. Ez a testünk energetikai központja. A szeretet és a másokhoz való önzetlen odafordulás, a megbocsátás, a gondoskodás kapcsolódik hozzá. Ezt a területet leginkább a csecsemőmirigy befolyásolja, melynek feladata az immunsejtek termelése.
Ha ez a terület nincs egyensúlyban, az a következő problémákhoz vezethet: szív- és érrendszeri problémák, vérképzéssel kapcsolatos betegségek, autoimmun betegségek, legyengült immunrendszer.

A csakra eleme: levegő
Színe: zöld
Mantrája: YAM
A 4. csakrára ható jógaászanák: Bhujangasana, Yoga mudra, Bhekasana, Prarthanasana

5. csakra: torok csakra (Visuddhi)

Az 5. csakra a torkunk szintjére vetül, és alapvetően ezeket a tevékenységeket határozza meg: beszéd, kommunikáció, megértés, tanulás, önkifejezés, kreativitás. Ha valakinek ezekkel problémája van, akkor ez a csakra jó eséllyel nem működik olyan jól. Ezt a területet a pajzsmirigy határozza meg, amely az anyagcsere folyamatainkért felelős.
Az ide kapcsolódó betegségek: beszédproblémák, köhögés, torokfájás, rekedtség. Az elnyomott érzelmek elzárhatják a torokcsakra energiáját. (Jó példa erre, hogy sok gyereknek gyakran fáj a torka, hiszen ők még nem tudják jól kifejezni, megfogalmazni az érzéseiket.)

A csakra eleme: éter
Színe: kék
Mantrája: HAM
Az 5. csakrára ható jógaászanák: Ardha Matsiendrasana, Sarvangasana

6. csakra: Homlok csakra (Azsna vagy Agja)

A 6. csakra a homlok közepén, a két szem közötti területen helyezkedik el. A tisztánlátás, a helyes megkülönböztetés képessége, a bölcsesség, az intuíció, a lelki érettség és a felelősségvállalás kapcsolódik ide. Ez a központ vezérli a koncentrációt, a meditációt. Ahhoz, hogy ez a csakra harmonizáltan működjön, fontos néha lelassulnunk, elengednünk a mindennapok forgatagát, hogy egy meditatívabb tudatállapotban meghallhassuk az intuíciónkat, és teret kapjanak kreatív ötleteink.
A terület rendellenes működése fizikai szinten ezeket eredményezheti: visszatérő fejfájás, kötőhártya- és melléküreg gyulladás, látásproblémák (hályog, kancsalság).

A csakra eleme: nincs, mert ez már túl van az anyagi szinten
Színe: ibolya
Mantrája: OM
A 6. csakrára ható jógaászanák: Halasana, Brahmacharyasana, Garudasana

7. Korona csakra (Szahaszrara)

A 7. csakra a fejtető közepén helyezkedik el. Ez a spirituálissal, a transzcendenssel vagy más néven Istennel való kapcsolatunk központja. A régi királyok nem véletlenül hordtak koronát azt jelképezve, hogy kapcsolatuk van a „felsőbb hatalommal”, és annak közvetítőiként szolgálnak (jó esetben). Az abszolút tudatosság és teljes felszabadultság állapota is ide kapcsolódik, mely minden spirituális gyakorló legvégső célja.
Ennek a területnek a diszharmonikus működése testi szinten a következő problémákhoz vezethet: Parkinson-kór, Alzheimer-kór, depresszió, különböző személyiségzavarok, neurózisok, epilepszia.

A csakra eleme: nincs, mert ez már túl van az anyagi szinten
Színe: violaszínű vagy fehér fény
Mantrája: OM
A 7. csakrára ható jógaászanák: Shirshasana

Ha nekik bejött a Transzcendentális Meditáció, Te miért ne próbálnád meg?

Kutatások szerint a meditáció már sejt szinten képes csökkenteni a stresszt. Ha Te is meggyőződnél róla, ajánljuk figyelmedbe a Transzcendentális Meditációt. Meditálni könnyű, és mindenki számára hasznos! A következő tanfolyam időpontja: 2020. december 28-31.

Hasonló érdekes cikkek

Legfrissebb cikkek

Kiemelt videók