Az új kutatás sokkolja a tudósokat: Az emberi érzelmek fizikailag alakítják a valóságot!

Az új kutatás sokkolja a tudósokat: Az emberi érzelmek fizikailag alakítják a valóságot!

Három különböző tanulmány bizonyította be, hogy az érzelmeink nemcsak a világról alkotott felfogásunkat befolyásolják, hanem magát a fizikai valóságot is. Ezek a vizsgálatok megmutatják, miként győzik le az emberi érzések a fizika eddig ismert törvényeit.

Az első kísérlet során egy lezárt tárolóedényben lévő emberi DNS-t egy kísérleti alany közelében helyeztek el. Ezután annak az embernek, akitől a DNS származott, különböző érzelmi impulzusokat adtak a kutatók. Meglepő módon az érzelmek a másik szobában levő DNS-t is befolyásolták. Negatív érzelmek hatására a DNS összehúzódott, pozitív érzelmek jelenlétében pedig a DNS spiráljai ellazultak – írja a University Herald cikke.

A második hasonló, de az előzővel nem összefüggő kísérletben a tudósok a kísérletben részt vevő alanytól leukocitákat (fehérvérsejteket) vettek le, és ezek elektromos változásait vizsgálták az érzelmek hatására.

A donort egy szobába helyezték, és érzelmi stimulációnak vetették alá, vagyis videó-bejátszások segítségével különböző érzelmeket idéztek elő benne.

A DNS-ét eközben egy másik helyiségben vizsgálták ugyanabban az épületben. A donort és DNS-ét egyaránt megfigyelve azt tapasztalták, hogy amikor a donor érzelmi csúcsokat vagy hullámvölgyeket élt meg (az elektromos válaszreakciók alapján), akkor a távolabbi helyiségben lévő DNS teljesen azonos válaszokat produkált! Mindezt késedelem nélkül, azonos időpontban. Vagyis a DNS elektromos válaszreakciói teljes mértékben követték az alany érzelmekre adott válaszreakcióit.

A tudósok ezután arra voltak kíváncsiak, milyen messze tudják eltávolítani a donort a DNS-étől, hogy ugyanezt az eredményt kapják. A kísérletet 50 mérföldes távolságból megismételve még mindig ugyanaz volt a hatás. Az azonos válaszreakciók továbbra is késedelem nélkül, ugyanabban az időpontban léptek fel.

A harmadik kísérlet még ennél is meglepőbbnek bizonyult.

A körülöttünk lévő világot alkotó fényfotonokat orosz tudósok vákuumban vizsgálták, amelyben a fotonok természetes elhelyezkedése teljesen véletlenszerű volt. Ezután emberi DNS-t helyeztek be a vákuumba. Megdöbbentő módon a fotonok ekkor már nem véletlenszerűen viselkedtek, hanem pontosan követték a DNS geometriáját. És ami még ennél is érdekesebb volt, ahogy a Researchgate cikke is beszámol róla: amikor a tudósok elmozdították onnan a DNS-t, a fotonok továbbra is ebben az új rendben maradtak.

A kísérlet végzői kénytelenek voltak megállapítani, hogy az emberi DNS szó szerint alakítja a körülöttünk lévő világot alkotó fényfotonok viselkedését. Laikus nyelven szólva ez annyit jelent: az anyag (DNS) hatással van a nemfizikai valóságra (fényfotonok). 

Ebből még a tudomány embereinek sem könnyű nem spirituális természetű következtetést levonnia: nevezetesen azt, hogy sokkal nagyobb hatással vagyunk a körülöttünk lévő világra, mint azt valaha is gondoltuk! Voltaképpen mi, emberek, az érzelmeinken keresztül saját magunk teremtjük meg a valóságunkat.

Hasonló érdekes cikkek

Transzcendentális Meditáció

Hatékony stresszoldás és egy gyors út a spirituális fejlődésre

Kutatások szerint a meditáció már sejt szinten képes csökkenteni a stresszt. A Transzcendentális Meditáció ennek egy gyakorlatias, hétköznapokba könnyen beilleszthető formája. Testi és lelki jó hatásait számos tudományos kutatás igazolja. A következő Transzcendentális Meditáció tanfolyam időpontja: 2024. április 13-16.

Legfrissebb cikkek

Kiemelt videók