Bruce Tuckman eredetileg csoportok működését vizsgálta, és ez alapján publikálta 1965-ben azóta híressé vált elméletét. A pszichológus professzor szerint minden egyes csoport (és ebbe beleérthetjük a párkapcsolatot is mint két emberből álló csoportot), szükségszerűen 4 fázison megy keresztül. Ezeken a lépéseken keresztül vezet el az út egy működőképes kapcsolat kialakulásáig, amelynek tagjai gördülékenyen tudnak együttműködni, és közös célt megvalósítani. Ha tisztában vagyunk ezzel a 4 fázissal, akkor jóval könnyebben vehetjük a párkapcsolat kialakulásával, a közös út megformálásával járó nehézségeket, amelynek óhatatlanul része az is, hogy néha félreértjük egymást, hibázunk, vitázunk, és szilárdan kiállunk azért, ami számunkra fontos.

A pszichológus angol neveket adott az egyes szakaszoknak, és mi is ezeket használjuk, hiszen a 4 „ing” végződésű szó könnyen megjegyezhetővé teszi az elméletet:

1. Forming (a csoport kialakulása): Ilyenkor még csak ismerkedünk egymással, „kóstolgatjuk” egymást. Igyekszünk megismerni a másik szokásait, és rájönni, mi az, amiben a másik alakítható, és mi az, ami számára megkérdőjelezhetetlenül fontos. Ha különbségeket találunk, óvatosan próbáljuk elfogadtatni a számunkra fontos viselkedésmintákat. Ekkor még nem tisztázott a közös cél és a kapcsolatban betöltött szerepünk. Ezen a szakaszon akkor juthatunk túl sikeresen, ha kialakul bennünk a „mi” tudat, és eldöntjük, hogy valóban párkapcsolatban maradunk, és együtt akarjuk folytatni. Ekkor kezdődik a munka! 🙂

2. Storming (viták): Ezt a fejlődési szakaszt konfliktusok sora kíséri. Ekkor ugyanis már tisztában vagyunk a másik velünk kapcsolatos várakozásaival, és jó esetben – ha megvan bennünk az önmagunkért való kiállás képessége – ellenállunk a nekünk nem tetsző elvárásoknak és a ránk kényszeríteni szándékozott korlátozásoknak. Ez egy nagyon fontos szakasz, hiszen azok az alapok, amiket ilyenkor lefektetünk, jó eséllyel az egész kapcsolatunk során így fognak működni. Ilyenkor érdemes felosztani a házimunkát, és jelezni, hogy kinek mennyi énidőre van szüksége. Ekkor dől el az is, hogy egyenrangú kapcsolatról lesz-e szó, vagy az egyik fél a másikat dominálni fogja. Ekkor már körvonalazódnak a kapcsolatban betöltött szerepek; elválik, hogy ki miben jó, és milyen feladatokat lehet rábízni a kapcsolat sikeres működtetése érdekében. Ennek a szakasznak akkor van vége, ha ez a fajta munkamegosztás kialakult. Szerencsés esetben ilyenkor a felek már szerelembe esnek egymással, és a rózsaszín felhő megkönnyíti ennek a szakasznak a viharzásait.

3. Norming (a szabályok lefektetése): Tulajdonképpen csak ebben a szakaszban válik igazán szorossá a kapcsolat, és alakul ki az összetartozás érzése. A felek ilyenkor lefektetik azokat a normákat, amelyek mentén jól tudnak együttműködni egymással, és tiszteletben tartják a másik határait. Kialakul az egymás támogatása, a valódi szolidaritás. Ahogy Tuckman fogalmaz: „A megoldott konfliktusok és a személyiségek összecsapása nagyobb intimitást eredményez, és erősíti az együttműködés szellemét.”

4. Performing (a kapcsolat működése): Amikor már nem azzal vagyunk elfoglalva, hogy miben kell megvédenünk magunkat, és mi a szerepünk a párkapcsolatban, kezdődhet az igazi együttműködés. „A normák és a szerepek megalapozásával a csoport tagjai a közös célokra összpontosíthatnak, és gyakran meglepően nagy sikereket érnek el együtt” – írja Tuckman. Ebben a fázisban a felek már ismerik egymást, és motiváltak arra, hogy együtt dolgozzanak egy közös cél érdekében, valamint képesek az ehhez szükséges döntéseket is meghozni. Az egyetnemértésüket természetesen továbbra is kifejezhetik, de olyan formában, amely mindkettőjük számára kezelhető és elfogadható.

Egy dolog azonban nagyon fontos. Bizonyos körülmények hatására még a legjobban teljesítő csoportok és párkapcsolatok is visszacsúszhatnak az előző fázisok valamelyikébe. Sőt, időről időre vissza is csúsznak: a szerepek újrarendeződnek, a normák újraértékelődnek, a célok újrafogalmazódnak.

Ettől élettel teli, színes és működő egy párkapcsolat!

Németh Ágnes Lilla