Az agresszió a latin „aggredi” szóból származik, melynek jelentése nekifogni, hozzálátni, megragadni. Vagyis a szó eredetileg semleges jelentéstartalmú, csupán arra a kezdeti energiára utal, amelyre minden cselekedetünk megkezdéséhez szükség van. Az agressziót mégis általában elutasítandó viselkedésnek tartjuk – holott tekinthetnénk csupán egy energiának is, amit felhasználhatunk destruktív vagy konstruktív módon. Hogy melyiket választjuk, az rajtunk múlik: a késsel is lehet kárt tenni, vagy faragni vele csodálatos faragványokat.

Aki agresszív, dühös, megéli a haragját, azt általában nem tartjuk szerethetőnek. Alapvetően pedig mindannyian szeretetre vágyunk. Emiatt sokszor beáldozzuk ennek az energiának a megélését, és vele együtt annak építő formáit is. Hiszen ugyanez az energia táplálja a kezdeményezőkészséget, a problémamegoldást, a kreatív teremtő erőt, az egészséges önérvényesítést, a bátorságot és a cselekedni tudást.

Az agresszió negatív megéléséi formái közé tartozik a mások ellen forduló erőszak – de ugyanúgy az önmagunk ellen forduló elfojtás is. Nem véletlen, hogy a betegségek pszichoszomatikus okait vizsgáló könyvek számos betegség háttereként az önmagunkért való kiállás hiányát határozzák meg. Hiszen ha kifele nem is tudjuk megélni ezt az energiát, attól az még belülről feszít minket, és dolgozik bennünk. Ha tudatos szinten nem fejezzük ki a bennünk munkáló dühöt, akkor a testünk megtalálja a módját, hogy kifejezze azt. (Az elfojtott, „visszanyelt” agresszióhoz köthető betegségek például: epe- és gyomorbántalmak, emésztési panaszok, herpesz, asztma, allergia, súlyosabb esetben daganatképződés.)

A düh alulértékelt emberi érzés

Danuta Golec lengyel pszichológusnő szerint a düh önmagában nem kártékony. „Ez egy természetes érzés, mind minden más emberi érzelem. A baj az, hogy a természetes nem mindig jelent egyet a kellemessel, ugyanúgy, ahogy a csukamájolaj is nagyon egészséges, de az íze borzasztó” – emeli ki egy interjújában. „A legtöbb ember nem szereti a dühöt, és legszívesebben eltolná magától, vagy nem élné meg egyáltalán. Ez egy általánosan alulértékelt emberi érzés.”

Szerinte a düh megélése kulcsfontosságú az önvédelmünk szempontjából. Akkor jelentkezik, amikor személyes határainkat megsértik, vagy alapvető szükségleteink nincsenek kielégítve. Ez az energia tesz képessé minket arra, hogy nemet mondjunk valamire, amit nem szeretnénk, vagy felálljunk egy számunkra kellemetlen helyzetből.

„Általában nem is tudjuk pontosan, mi az, amitől félünk, emiatt nem vesszük észre a dühben rejlő energiát és kreatív potenciált sem. Ahhoz, hogy ezt felderítsük, meg kell ismernünk azt. Meg kell tapasztalnunk” – mutat rá Danuta, aki arra buzdít, hogy kísérletezzünk ezzel az energiával. Éljük meg, figyeljük meg a működését, hogy mikor van segítségünkre, és mikor okozunk vele feleslegesen fájdalmat. Így tanulunk meg megfelelő döntést hozni arról, hogy mikor fejezzük ki a dühöt, és mikor jobb azt inkább magunkban tartani.

Mint mindenben, természetesen itt is az arany középút a célravezető. Van, akinek a nagyobb érdekérvényesítést kell tanulnia, és van, akinek pedig az önkontrollt. De kísérletezés nélkül (melynek óhatatlan része az is, hogy hibázunk), nem találhatjuk meg a középutat.

Németh Ágnes Lilla