Egy fiatal vállalkozó tapasztalatai a meditációval

Egy fiatal vállalkozó tapasztalatai a meditációval

„Meditálni fura dolog – legalábbis ezt gondoltam róla először. Abban a hitben voltam, hogy valamilyen lelki problémák miatt választja ezt az utat valaki, és a »normális« embereknek erre egyáltalán nincs szükségük…”

– írja Zalaba Krisztián fiatal vállalkozó, aki motivációs blogján ír őszintén meditációs tapasztalatairól. Mivel meglátásai sok ember véleményét tükrözhetik, érdemes elgondolkodni rajtuk.

Krisztiánban előítéletek egész sora élt a meditációval szemben: félt attól, hogy minden nap kell majd gyakorolnia, mi lesz, ha beszippantja a „másik világ”, és eltávolodik a való élettől, valamint tartott attól is, mi lesz, ha függővé, és „megborul” tőle. Valami homályos kép élt benne a „semmittevőkről”, akik naphosszat csak zümmögnek. Egy normális, dolgozó fiatal jogos félelmei ezek.

Mégis úgy döntött, hogy ennek ellenére utánajár a dolognak. Miért? Mert már a sokadik híres, sikeres vállalkozóról szóló életrajzban ütközött bele ugyanabba a ténybe: hogy ezek az emberek bizony meditálnak. „Csak lehet ebben valami” – gondolta.

A benne lévő kíváncsiság elsőként egy applikációhoz vezette, és naponta 10 percet töltött azzal, hogy az erdő és madarak hangjait hallgatta, miközben teljesen máson jártak a gondolatai. Ez nem hozott nagy áttörést az életében, így tovább keresgélt. Másodszorra nagyobb szerencséje volt, és talált egy weboldalt, amely „meditation demistified” címszóval egyszerűen és közérthetően közelítette meg a témát. A Headspace nevű alkalmazással számos rövid, 10-15 perces vezetett meditációt próbált ki, különböző tematikákat érintő csomagokban.

Amikor valami újba kezdünk bele, akkor még rezeg a térdünk – ez teljesen normális. Éppen ezért nagyon fontos, hogy sikerélményünk legyen rögtön az elején, és megmaradjon a lendület” – írja blogbejegyzésében Krisztián, akinek szerencsére már egész korán működni kezdett a dolog.

Amikor elkezdtem használni, akkor elhatároztam, hogy bármi is történjen, 30 napig kitartóan fogom csinálni. Az első néhány alkalommal semmilyen változást nem éreztem, de megvolt bennem a kíváncsiság és izgatott voltam, hogy gyakorolhatok… A tizenegynéhányadik napon olyan volt, mintha hirtelen fejbe vertek volna és egy totálisan új világot nyitottak volna meg előttem. Ahol az a világ: Saját magam voltam! WOW, elképesztő érzés volt mindezt felfedezni, és külső szemlélőként nézni a gondolataimat és saját magamat.”

A Headspace – melynek reklámozásáért a lelkes blogbejegyző és jelen sorok írója sem kap jutalékot 🙂 – egy kezdők számára kifejlesztett applikáció, ahol van olyan csomag, amely a fókuszálásra helyezi a hangsúlyt, olyan, amely a szorongást segít jobban megérteni, és olyan is, amely az emberi kapcsolatok fejlesztésében segít. „Az egész arról szól, hogy megfigyeljük magunkat, és a megközelítésünket formáljuk. Azért, mert ha a gondolkodásunk, a »mindset«-ünk változik, akkor teljesen másféle eredményeket kapunk, mint addig” – magyarázza, miközben felhívja a figyelmet, hogy természetesen a belső világunk nem fog egy csapásra megváltozni, nála sem volt ez így. A változás fokozatos.

S bár ő egy idő után továbblépett más módszer felé, mert úgy érezte, többre van szüksége, jó kezdés lehet ez szerinte mindazok számára, akik legalább alap szinten tudnak angolul.

Másik alternatíva lehet például a Transzcendentális Meditáció, amelyben egy mantrával kötjük le könnyedén az elmét, így az természetes módon indulhat el befelé, a belső csend felé. Ez a meditáció jó választás lehet azoknak, akik egyszerű, a hétköznapi életbe könnyen beilleszthető, mégis hatásos gyakorlatot keresnek.

Inspirációként álljon itt a Headspace alapítójának, Andy Puddicombé-nak rövid bevezető videója a meditációról:

Hasonló érdekes cikkek

Transzcendentális Meditáció

Hatékony stresszoldás és egy gyors út a spirituális fejlődésre

Kutatások szerint a meditáció már sejt szinten képes csökkenteni a stresszt. A Transzcendentális Meditáció ennek egy gyakorlatias, hétköznapokba könnyen beilleszthető formája. Testi és lelki jó hatásait számos tudományos kutatás igazolja. A következő Transzcendentális Meditáció tanfolyam időpontja: 2024. április 13-16.

Legfrissebb cikkek

Kiemelt videók