Szülj, ha bírsz – így szülünk ma Magyarországon

  • témaCSALÁD
  • 2020-01-05
  • 8983 megtekintések
Szülj, ha bírsz – így szülünk ma Magyarországon
Kórházi körülmények között vajon hány esetben valósul meg a háborítatlan szülés élménye? (Forrás: Unsplash, Alex Hockett)

A gyerek egészséges, hát mi baja van az anyának? Nem kívánságműsor ez, örüljön, hogy végül minden rendben ment – hallják sokszor az édesanyák utólag. Olykor még bűntudatuk is van, hogy bár tényleg karjukban az ép gyermek, mégis fájdalommal, szomorúsággal vagy dühvel tudnak csak visszagondolni a szülésélményükre. És nem azért, mert a szülés „műfaja” nehéz. Személyes beszámoló egy magyar kórházi szülés – nem ritka, nem is egyedi – élményéről.

Fábián Anikó írása

Úgy tekintek a szülésre, mint beavatásra. Egy spirituális kapura, ahol a nő anyává válik, a magzat pedig belép az életbe – és az, hogy ez milyen élmény, kihat a születő baba egész életére. Amikor az első lányomat vártam, készültem a szülésre lelkileg és fizikailag is. Ehhez képest a legrémesebb álmaimban sem szerepelt az, ami végül történt.

Pedig a fogadott orvosom szimpatikus fiatal nő volt, aki alaposan látta el a terhesgondozás feladatait. Közvetlen volt, nem siettetett semmit, így teljes bizalommal vártam a pillanatot, amikor elkezdődik majd az utazás. Eljártam egy dúla által vezetett szülésfelkészítő tanfolyamra és kismama jógára is, hogy minél pontosabban tudjam, mi vár majd rám. A párom is lelkesen készült: apás szülésfelkészítőn is jártunk, és mindketten vártuk a szülés tapasztalatát.

A kiírt nap reggelén menetrend szerint elindultak a fájások. Nem féltünk, biztonságban éreztük magunkat, és mivel a baba neme is meglepetés volt, ez még izgalmasabbá tette az eseményt. Tudtam, hogy nem akarok, és nem is szabad idő előtt elindulni, mert az megállíthatja a folyamatot, így csak délután, 5-6 perces fájásoknál hívtuk a szülésznőt. Épp együtt kirándult a választott doktornőmmel, akivel rögtön a kórház felé vették az irányt. Amikor kiszálltunk a kocsiból a kórháznál, épp akkor érkeztek meg ők is, kedvesen üdvözöltek. Vicceskedtünk a párommal, boldog és nyugodt voltam.

Boldogságból rémálom

Felkaptattunk a szülészetre, ahol két fájás között aláírattak velem néhány papírt, amikről azt sem tudtam, micsodák. Addigra már örültem, hogy le tudtam írni a nevem. A doktornő a vizsgálatnál megállapította, hogy 3 és fél ujjnyira tágultam, úgyhogy repesszünk burkot. Burokrepesztés? Nem értettem: hiszen csak most jöttünk be, még két perc sem telt el, nem is vagyok még teljesen kitágulva… Kérdeztük, miért szükséges ez? A válasz nagyon professzionális magyarázat volt arról, hogy a babának ez mennyire jó lesz, jobban tudja nyomni a feje a méhszájamat… ő már elindult, úgyhogy kint akar lenni, és csak hátráltatja a burok a haladásban. Nagyjából 2-3 perces fájások között nehéz megfelelő döntést hozni első szülésnél. A párom hiába mondta, hogy „nem kell, ha nem akarod”, belementem. 

A burokrepesztés után fél órát oldalt kellett feküdni. Nem esett jól, hogy nem mozoghatom ki a fájásokat, alig vártam, hogy leteljen. Amikor végre felállhattam, elküldtek, hogy tusoljak le. Nem kívántam a zuhanyzást. Egy kicsi zuhanykabinba kellett betuszkolnom magam, ahol egyáltalán nem tudtam mozogni, kapaszkodni vagy lehajolni. Elviselhetetlenül égetett a víz minden cseppje, és közben még belém döftek egy „lazító” Nospa injekciót is.

„Innentől már összefolyt minden.”

Azt gondoltam, a zuhanyzás után végre hagynak, hogy azt tegyem, amiről azt érzem, hogy tennem kell. De hiába próbáltam ráhangolódni valamilyen pozícióra, rengetegszer megvizsgáltak, ami mindig kizökkentett az aktuális hullámokból. Ilyenkor fel az ágyra és vizsgálat. A méhszájat kézzel próbálta tágítani a doki vagy a szülésznő (már nem emlékszem). Soha nem éreztem még ekkora fájdalmat. Amikor eltűnt a méhszáj, közölték, hogy akkor szülünk, azaz toljak. 

„De nem éreztem, hogy tolnom kellene. Nem jött az inger, hiszen a babám még nem tartott ott, hogy megszülessen.”

Később felálltam, és próbáltam állva nyomni az ágyba kapaszkodva, de mire megéreztem volna, mire lenne szükségem a jó tolófájásokhoz, mindig visszafektettek és megvizsgáltak. Ilyenkor rendszeresen megálltak a fájásaim. Közben már véreztem is minden tolásnál, ami nagyon megijesztett. Hiába nyomtam már teljes erővel, a baba nem moccant előre, és láttam, hogy egyre többet tanakodnak körülöttem. Közben teljesen kiszáradtam már, de nem volt erőm inni, vagy elmondani, mire lenne szükségem.

„Kaptam egy infúziót, majd a doktornő felfektetett az ágyra, és azt mondta, hogy most rásegít. Elkezdte ököllel tolni a hasam, hátulról „segítve” a nyomást. Ez az az érzés, ami olyan, mintha összetörnék a belső szerveidet. Csak az járt a fejemben, hogy szálljanak már le rólam, mert eltörik a bordám.”

Itt már nincs egyedül

Teljesen természetellenesnek éreztem a háton fekvést is, az eljárást is. Csak arra tudtam koncentrálni, hogy hasfalból visszatartsam a nyomást, hogy védjem magunkat. Így nem tudtam hatékonyan nyomni, és a baba még mindig nem moccant. Egyre többen jöttek be a szobába, és hívtak egy férfi orvost, hogy ő majd erősebben tudja tolni a hasam. Láttam a párom arcán, hogy most már aggódik. Én meg csak annyit akartam, hogy hagyjanak végre békén. 

„Egyedül akartam csinálni, de senkit nem érdekelt, hogy én mit akarok.”

 A baba elakadhatott a szülőcsatornában. A doktornő bejelentette, hogy nem sokára bejön egy idősebb orvos, aki betolja majd a vákuumot. Kicsit nyers a stílusa, ne vegyem majd magamra… 

„Ekkor jött el a pillanat, hogy azt mondtam, most senki ne érjen hozzám. Itt nem lesz vákuum. Egyedül nyomok. Összeszedtem az erőmet, és végre sikerült őt átpréselni valahogy a kritikus szakaszon. De ezzel még nem volt vége.”

Jeleztem nekik, hogy egyedül szeretném befejezni, mert így vagyok hatékony, de csak annyit mondtak, hogy itt már nincs egyedül. Jött a doki a hasamra. Tudtam, hogy vagy a nyomásra koncentrálok, vagy valami nagyobb baj is lehet, így itt elengedtem, hogy mi lesz a bordáimmal. Két nyomás, és megvolt a kislányom. Közben kérdés nélkül vágták a gátam, és repedtem is belülről. Ebből már semmit nem éreztem.

„Mint később kiderült, a kislányom pulzusa akkor már csak 60 volt… 130 helyett. Ezért kellett sietni annyira.”

Megszületett, rögtön rám tették, és akkor már csak nevetni tudtam a megkönnyebbüléstől. A doktornő azonnal megkérdezte apát, hogy elvágja-e a köldökzsinórt, mire én felkaptam a fejem, hogy várjunk, amíg elmúlik a lüktetés. A válasz az volt, hogy már nem lüktet. Ott tudatosult bennem először, hogy a kislányom már komoly veszélyben lehetett, mert a köldökzsinórban nem volt vér… ki tudja, mióta. 

Utána már nem érdekelt, hogy nagyjából öten-hatan bent voltak a szülés végére, és figyelték az eseményeket. Az sem, hogy a doki egy fiatal medikus férfinak mutatta, hogyan varrja össze a gátam, és belül a repedéseket (ami amúgy két nap múlva szétnyílt, mert kiesett a varrás). Csak az volt a lényeg, hogy a gyermekem él, egészséges, és lány.

„Két órát még együtt voltunk a szülőszobán, amiből én nagyjából egyet végig remegtem. A kezem, lábam rázkódott kontrollálatlanul, és gyenge voltam a vérveszteségtől.  A hasam napokig véraláfutásos volt még, és tisztán kivehetők voltak rajta az ökölnyomok.”

Fotó: Javier de la Maza (Unsplash)

Hálától dühig

Először rendkívül hálás voltam a szülésznőnek és a dokinak, mert túl voltam rajta, és ott volt Ő, és ebben az orvosok „segítettek”. Aztán, ahogy tisztult a kép, kezdtem azt érezni, hogy ennek nem így kellett volna történnie. Nagyon nem így. 

Itt semmi nem szólt rólam és a babáról. Arról szólt, hogy minél hamarabb kint legyen. Nem érdekelte őket, hogy ő hol tart a megszületése folyamatában, és engem mi segítene ebben a legjobban. Pedig semmit nem kellett volna tenniük ennek érdekében… csak várni, egyszerűen kivárni, amíg megtörténik. Mert megtörtént volna mindenféle beavatkozás nélkül. Összesen 5 órát tartott. Nem huszonnégy órát vagy tizenkettőt, hanem csak ötöt. Azt gondolom, hogy talán még rövidebb is lehetett volna, ha hagyják haladni a maga ütemében. Egy percet sem vártak semmire.

Aztán amikor kézhez kaptam a zárójelentést, rettentő meghökkenést és dühöt éreztem. Mintha nem is a saját szülésem történetét láttam volna leírva. A papíron az állt, hogy fájásgyengeség miatt oxitocint adtak. Már a „fájásgyengeség” is felháborított, de az oxitocinról fogalmam sem volt. Nem kérdeztek meg róla, a páromat se, és egyikünk sem emlékszik, hogy adtak volna. Ők állítják, hogy szóltak, kérdezték, és kaptam. Én meg állítom, hogy nem, mert nem is engedtem volna. Mindegy is, gyakorlatilag mindenre megvan a hivatalos válasz.

A párom végig ott volt velem, és próbált segíteni. De mivel annyi volt a vizsgálat és a beavatkozás, nem volt lehetősége másra, mint a jelenlétre és az aggódásra. 

„Egyre erősebben éreztem, hogy elvettek tőlünk – és legfőképp a lányomtól – valamit, ami pótolhatatlan. Azt, hogy háborítatlanul megszülethessen. Nemcsak megakadályozták ebben, de közben veszélybe is sodorták az életét.”

Biztosan tudom, érzem, hogy a burokrepesztés és a siettetés okozta, hogy nem megfelelő szögben volt még, amikor már nyomnom kellett. Utasításra. Ököllel nyomták a hasam, így idő előtt leválhatott a placenta, ráadásul emiatt nem tudtam a kitolásra koncentrálni.  Nem indokolta semmi ezeket a beavatkozásokat, csak az, hogy a gyerek minél gyorsabban világra jöjjön. Úgy érzem, megerőszakolták a folyamatot, engem és őt is. Borzasztóan felzaklatott, és magamat hibáztattam, hogy nem tudtam őt megvédeni. Nem voltam képes tisztán gondolkodni, és ellenállni. Nem szóltam, hogy elég. 

Sokáig bennem volt, hogy elmondom nekik, hogyan éltem meg a szülést, hiszen még olyan fiatalok. Még csinálhatnák másképp. De rájöttem, hogy ezt ők így tanulták, és valószínűleg úgy gondolják, mennyire jól megoldották. Mára már nem kívánok semmit ennek a szülésznőnek és a doktornőnek. Ha majd ők fognak szülni, talán rájönnek, mi az, amit elvesznek másoktól… Talán.

Ha nekik bejött a Transzcendentális Meditáció, Te miért ne próbálnád meg?

Kutatások szerint a meditáció már sejt szinten képes csökkenteni a stresszt. Ha Te is meggyőződnél róla, ajánljuk figyelmedbe a Transzcendentális Meditációt. Meditálni könnyű, és mindenki számára hasznos! Kis létszámú vagy egyéni tanfolyamok folyamatosan indulnak.

Hasonló érdekes cikkek

Legfrissebb cikkek

Kiemelt videók