Ki az a Ganesha?

Ki az a Ganesha?

Ganésa, a kedélyes pocakú elefántfejű istenség egyre ismertebb szimbólum az egész világon. De vajon miért van elefánt feje, és minek az istene ő?

Ganesha – vagy másik ismert nevén Ganapati – a hindu pantheon egyik legismertebb és legkedveltebb alakja. Az akadályok elhárítójaként tisztelik, és gyakran hívják meg kezdő vállalkozások védelmezőjeként. De segítségül hívják levelek írásakor is, hiszen a legenda szerint ő volt az, aki lejegyezte az emberiségnek a Mahabharatát. Ezt oly lelkesen kivitelezte, hogy amikor íróeszköze elkopott, egyik agyarát törte le, és azzal jegyzetelt tovább.

Ganesha tiszteletének egyik legfőbb napja Ganesha születésnapja, azaz Ganesha Chaturthi. Ez a nap:

– 2019-ben szeptember 2-re esik

– 2020-ban augusztus 22-re esik

– 2021-ben szeptember 10-re esik

Hogyan lett elefántfejű?

Születéséről több történet is létezik, de az egyik legismertebb megmagyarázza szimbolikáját is. Eszerint Shiva olyan gyakran merült mély meditációba, hogy felesége, Parvati kezdte magányosnak érezni magát. Ezért úgy döntött, agyagból formál egy fiút magának, és megeleveníti őt, hogy mindig legyen valaki mellette. Így született meg fia, a jóképű Ganesha, aki kinézete miatt kicsit el is bízta magát.

Egyszer, amikor Parvati fürdeni ment a folyóhoz, megkérte fiát, hogy őrködjön. Shiva viszont éppen akkor látni akarta feleségét – ehelyett pedig egy csinos fiatalembert talált, aki nem engedte őt oda hozzá. Ekkor éktelen haragra gerjedt, és levágta a fiú fejét. Amikor megtudta, hogy szegről-végről saját fiát fosztotta meg e becses szervtől, elhatározta, hogy az első arra járó állat fejét neki adja. Ez történetesen egy elefánt volt. Shiva fia testét is megnövelte hozzá, hogy elbírja az új fejet, és már meg is született a tekintélyes termetű istenség. Itt tehát egy kreatív megoldásról beszélhetünk, amellyel a váratlan halálból hozták vissza Ganeshát, jelezve, hogy a megoldás és az akadályok elhárítása sokszor meglepő utakon történik.

Ganesha szimbolikája

Ganeshát általában 4 karral ábrázolják, amelyekben szimbolikus jelentőségű tárgyakat tart. A kötél a ragaszkodásoktól való megszabadulást jelképezi, de egyben ezzel vonja közelebb híveit is a lelki célokhoz. A lótuszvirág a tisztaság jelképe, amely a mocsárból emelkedik ki, ám mégsem érintkezik azzal. Az elefántösztöke a pozitív és negatív hatású vágyak közti különbségtételt jelképezi, míg fejszéjével a ragaszkodás köteleit vágja át. Sokszor ábrázolják kedvenc édességével, amely nem a falánkságát, hanem a lelki gyakorlatok édes eredményét tükrözi.

Pocakja a nagylelkűségét fejezi ki, valamint a jó és rossz dolgok könnyed megemésztését. Nagy feje arra utal, hogy a sikerhez nagyban kell gondolkodni – írja a hinduizmus.hu. Szeme kicsi, de erős koncentrálást és nagy intelligenciát sugároz. Nagy füle a tanításokra való összpontosítást, kis szája a felesleges beszéd elkerülését fejezi ki. Hiányzó agyara a nemes dolgokért történő áldozathozatalra utal, míg jobb kezét általában áldásosztó pozícióban tartja. Az előtte fekvő megszentelt étel a lelki úton haladót biztosítja a várható bőséges jutalomról. Hátas állata az egér, amely előtt nincs akadály, hiszen mindenen átrágja magát.

Ganesha mantrája

Mantrája így hangzik: „Om gam ganapataje namaha

Jelentése nagyjából így fordítható le:

Meghajlok Ganésa előtt, aki elhárít minden nehézséget és akadályt az utamból. Áldást és védelmet kérek tőle.”

A felületes hívő csupán anyagi jólétért fordul hozzá, ő azonban arra bátorít, hogy a lelki akadályok elhárításában is kérjük a segítségét. Ganesha az elme által létrehozott akadályokat is segít eloszlatni.

Mantráját meg is hallgathatjuk:

Ha nekik bejött a Transzcendentális Meditáció, Te miért ne próbálnád meg?

Kutatások szerint a meditáció már sejt szinten képes csökkenteni a stresszt. Ha Te is meggyőződnél róla, ajánljuk figyelmedbe a Transzcendentális Meditációt. Meditálni könnyű, és mindenki számára hasznos! Kis létszámú vagy egyéni tanfolyamok folyamatosan indulnak.

Hasonló érdekes cikkek

Legfrissebb cikkek

Kiemelt videók