Eshetünk abba a hibába, hogy kizárólag az iskola tanulmányi eredményeit vizsgáljuk, mert azt gondoljuk, minél erősebb egy intézmény, annál jobb – és közben gyermekünk képességeit és, habitusát nem vesszük figyelembe. Pedig ideje túlnyomó többségét ott fogja tölteni, és egyáltalán nem mindegy, hogyan érzi majd magát.

Jobb a rosszabb?

Általában fontosnak tartjuk, hogy az iskolának jó híre legyen, és persze nem hátrány, ha az első 20 helyen szerepel az iskolák rangsorában. Megvizsgáljuk, mennyire erősek a követelmények, és milyen egyéb foglalkozások érhetők el, mint sporttevékenységek, fakultációk, művészeti szakkörök, kórus, zenekar stb. Nem utolsó sorban pedig számít az is, hol helyezkedik el lakóhelyünkhöz képest, milyen az infrastruktúra, és biztonságos-e a környék.

Ezek közül az iskola lokációja és „erőssége” szokott számítani leginkább, hiszen szülőként azt szeretnénk, hogy gyermekünkből szorgalmas, jó tanuló mintadiák legyen. Sikeresen végezze el az iskolákat, amiből arra következtetünk, hogy a munkában és az életben is eredményes lesz majd.

De vajon tényleg ezektől lesz később sikeres a gyerek? Figyelembe vesszük-e mi szülők, hogy mi az, ami valóban az ő érdekeit szolgálja, és hozzásegíti a megfelelő fejlődéshez?

A tapasztalat azt mutatja, ez nem egyértelmű. Sajnos egy erős gimnázium egyáltalán nem biztos, hogy a legjobbat hozza majd ki a gyermekünkből, sőt!

Tapasztalj, hogy okosodj

Dr. Gerald Hüther nemzetközileg elismert kutató több évtizedes agykutatói munkája során megfigyelte, a tanulási módszerek hogyan hatnak a gyermek agyi fejlődésére. Egyértelműen kiderült, hogy az agyunk (nem csak a gyermekeké) akkor fejlődik legjobban, ha lelkesedéssel és motivációval használják. Ez azt jelenti, hogy akkor tanulunk gyorsan és hatékonyan, amikor valóban érdeklődünk az adott téma iránt, ezáltal motiváltak vagyunk annak megértésére. 

Minél több érzékszervünkkel tudjuk tapasztalni a tanulás folyamatát, annál gyorsabban épül be az elsajátított információ.

Ez a gyakorlatban azt jelenti, hogy nem elég felolvasni vagy elolvastatni az információt, hanem a megértést tapasztalás által kell elérni – például eljátszani, átélni egy csatát –, ami rögtön mélyre raktározza a „tananyagot” a szürkeállományunkban. Ha ezt megspékeljük szabad munkával, csoportgyakorlattal és egyéni felkészüléssel az adott anyagból, akkor olyan készségeket mozgatunk meg és erősítünk egy gyermekben, mint az önkifejezés, a problémamegoldás, a kreativitás, az együttműködés és sorolhatnánk tovább. Ezek azok a készségek, amelyek később hozzájárulhatnak a sikeres és kiegyensúlyozott élethez – de egy önállóan gondolkodó és jó problémamegoldó attitűdhöz mindenképpen.

Az ideális oktatási rendszerben a gyermek megélésen és tapasztaláson keresztül tanul a saját ütemében, és mindezt a saját teljesítményéhez viszonyítva.

Ez a rendszer elfogadja, hogy mindenki más adottságokkal rendelkezik, ezért különböző területeken másképpen teljesíthet. Felnőttként már (remélhetőleg) ismerjük a kompetenciáinkat, és tudjuk, hogy nem lennénk képesek minden pozíciót megfelelően ellátni. Van olyan, akinek jó a monotonitástűrő képessége és olyan, aki egyáltalán nem tud ülni 8 órát egyhuzamban. Ez teljesen természetes számunkra, gyermekünktől mégis elvárjuk, hogy egy szűk teljesítményspektrumon belül teljesítsen. Ráadásul mindenkit egy séma alapján osztályozva, nem véve figyelembe az egyéni különbözőségeket.

Örömmel tanulni

Sajnos ki lehet mondani: az állami oktatási rendszer nem ideális a hatékony tanuláshoz, és tartalma sem túl imponáló a szárnyaló gyermeki agynak. Ennek következménye, hogy nagyon hamar kialszik a diákokban a tanulási vágy, hiszen külső kényszer hatására, túlterhelten, feszített tempóban kell tanulniuk, ráadásul olyan formában, ami nem érdekes számukra. Így a motiváció gyakorlatilag csak a jutalom reménye lehet, azaz jó jegyet szerezni, míg másokat a büntetéstől való félelem hajt. Mindez azonban semmiképp sem kapcsolódik a tananyaghoz, így a valódi megértés fontossága szinte a semmibe vész.

Sok országban – csak pár közülük Dánia, Finnország, Hollandia, Svájc, Belgium, Észtország, Nagy-Britannia – már kamatoztatják az alternatív módszerek integrálásást az állami oktatásban. A felmérések szerint ez nem kevesebbet jelent, mint boldogabb, önállóan gondolkodni tudó diákokat, nyugodtabb, jobban motivált és kiegyensúlyozottabb gyerekeket.

Ezt tovább gondolva sejthetjük, hogy ezek milyen hatással lehetnek a családok mindennapi életére, és társadalmi szinten is jelentős előnyei vannak.

Milyen lehetőségek közül választhatunk?

Itthon a legelterjedtebb alternatív iskola a Waldorf. Alapítója a német Rudolf Steiner, aki az emberközpontú nevelést kívánta megvalósítani azáltal, hogy teljes mértékben tekintetbe veszi az életkori sajátosságokat, és az adott korhoz tartozó fejlődési törvényszerűségeket. Jegyek helyett szövegesen értékeli a diákokat, célja a képességfejlesztés és az osztályismétlés teljes mellőzése.

Ha tovább érdeklődünk a készség alapú, játékos tanulás iránt, akkor találkozhatunk még Maria Montessori módszereivel, aki úgy vélte, hogy minden gyermekben él a cselekvési vágy és a világ megismerésének igénye, ennél fogva biztosítani kell számukra a spontán, szabad tevékenység lehetőségeit, a megfelelő környezetet. A gyermek maga végezzen el mindent, ami fejlődését elősegíti, önmaga alkossa meg képzeteit, fejlessze érzékszerveit, építse fel tudatát. Jelenleg 24 Montessori intézmény működik hazánkban.

Továbbá Carl Rogers pszichológus személyiség-központú nézeteire épülő intézmény is működik Budapesten. Itt a sikerhez a legfontosabbnak a szorongásmentes, bizalom teli légkör biztosítását tekintik, amelyben az ismeretszerzés nem kényszer, hanem örömforrás. A tananyagot gyakorlatban, akár a természetben sajátítják el játékos formában, és a diák a saját ütemében haladhat annak megértésében. Cél, hogy az osztályozás helyett megismerje az önértékelés gyakorlatát, saját munkáját megtanulja javítani, és felismerni saját fejlődési területeit.

Az iskolákon felül működnek még tanuló csoportok is Magyarországon, amelyek jogilag nem iskolák, így az oda járó gyerekek magántanulónak számítanak, és tudásukról félévente számot kell adniuk egy államilag akkreditált intézményben. Tanuló csoportot lényegében bárki alapíthat akár otthonában is, működésük nagyjából olyan, mint egy iskola. A tanuló csoportok előnyei viszont, hogy teljesen egyedire tudják szabni az oktatási módszert, melyet minden diák saját képességeihez igazítanak.

Az alternatív oktatási formák hátránya, hogy természetesen fizetősek. Ám ezek a módszerek – ahogy egyre növekvő népszerűségük is mutatja –, egyértelműen javítják a tanítás hatékonyságát, és a lelkes diák lelkes tanárokat is eredményez. Bízunk benne, hogy a jövőben ezek a módszerek természetes és alapvető pilléréi lesznek az állami oktatásnak is.

Fábián Anikó